HOSSZÚ IDŐ UTÁN ÚJRA EGY SKA NAGYÁGYÚ ÉRKEZIK BUDAPESTRE! Hajdanán voltak a SKA-PUNK Karácsony rendezvények, még a Gödöllői Trafó klubban, NemArt klubban és a Music Factory-ban. Most ezt próbáljuk kicsit feléleszteni méghozzá azért is, mert valahogy évek óta nem nagyon érkeznek nemzetközi ismert SKA bandák Magyarországra. Mivel most már nem karácsony tájékára esik a rendezvény ezért innentől kezdve SKA-PUNK PARTY lesz a neve. Nézzük kik lépnek fel: TALCO: korunk egyik legfontosabb és legismertebb olasz ska-punk rock zenekara több mint 20 éves történelemmel, nyolc stúdióalbummal, számtalan teltházas klubkoncerttel és intenzív fesztiválfellépésekkel büszkélkedhet egész Európában. A zenekar védjegye a rendkívül magával ragadó punkchanka stílus, egy progresszív keveréke a punk rocknak, a folknak, a latin és a ska zenének, amely egész Európában táncra készteti az embereket. A Talco azonban sokkal több, mint egy vidám party zenekar. Dalszövegeik mélyen belemerülnek az egzisztenciális emberi kérdésekbe, mint például az igazság fogalma, az emberi megaláztatás és az önbecsülés. Ezen túlmenően a Talco a politikai hátrányokkal és a társadalmi problémákkal is foglalkozik – amelyek a mai társadalom fejlődésének eredményei. Röviden: a Talco egy nemzetközi ska-punk rock zenekar, amely hangot ad véleményének, és egész Európát lenyűgözi zenéjével és üzenetével. Eddig még csak egyszer jártak Budapesten 2016-ban ami sokak számára emlékezetes koncert volt. A banda készen áll tíz évvel később is újra megtáncoltatni a közönséget. https://talco-punkchanka.com https://www.facebook.com/talcopunkchanka BARACKCA: már az első 'SKA-PUNK KARÁCSONY' bulin is ott voltak, igaz nincsenek ska elemek a zenéjükben, de ők a punk vonalat erősítik. Dalaikban a társadalmi problémákat és igazságtalanságokat feszegetik. A politikai dalok is hangsúlyt kapnak a zenekar repertoárjában, de nem maradnak el a bulizósabb, vidámabb és szatirikus alkotások sem. 32 év folyamatos koncertezés meghozta gyümölcsét és Magyarországon már csak ritkán játszanak (2025-ben csak 1 koncert volt) mivel Európát járják folyamatosan. Viszont amikor újra megfordulnak a magyar színpadokon, mindig hatalmas bulit csapnak. https://linktr.ee/barackca https://barackca.bandcamp.com sCOMPANY: Füstölő fúvósok, pusztító punkok! A sCompany célja, hogy jókedvet és pár önfeledt percet hozzon a hallgatóság rohanó mindennapjaiba. A dalok alapvetően punk-rock, ska és reggae elemekből építkeznek, de a formáció igyekszik egyediségre törekedni és az alapelemeket minél változatosabban és színesebben kombinálni. Vannak a lét nagy kérdéseit boncolgató nótáik, és van, aminek egy sorban össze lehet foglalni a mondanivalóját: Bonts egy sört, engedd el magad, a többit pedig bízd a sCompanyra! https://scompany.hu/ https://linktr.ee/scompanyband 13DEMÖLISHER87: Repülj vissza az időben és ezt a pár éves formációt hallgatva újra a 90'es évek elején érzed magad egy nyers és odamondó kemény street punk buliban. A hangzásvilág nagyon jól vissza adja a régi idők punk hangulatát. Érdemes időben érkezni a kezdésre, hogy elcsípjétek milyen is volt 30-35 éve a punk világ. https://www.facebook.com/profile.php?id=100090461166530 https://13demolisher87.bandcamp.com Érdemes időben érkezni vagy elővételben megvásárolni a jegyedet a limitált férőhely miatt! Jegyek: 10.000 Ft (ha még lesz a helyszínen ott csak kp) Elővétel: december 6-tól a skapunkparty2026@gmail.com címen tudod megvásárolni. Részleteket e-mailben kapod meg! Nyitás: 19:00 Zárás: 02:00 Koncert: 20:00 - 20:40 13Demölisher87 21:00 - 21:40 sCompany 22:00 - 22:50 Barackca 23:15 - 01:00 TALCO ....................................................................................................... Szeretnénk megkérni, hogy: + Tartsd tiszteletben mások személyes terét! + Ha valaki nem hagy békén, zaklat, vagy akaratod ellenére hozzád ér, nyugodtan kérj segítséget a szervezőktől vagy a pultban! + Ne közelíts kéretlenül, erőszakos módon más vendégekhez és a személyzethez! + Nem tűrjük a félelmet keltő, kirekesztő viselkedést és az ilyen jelképek használatát! + Érkezéskor és távozáskor ne hangoskodj az utcán! A Gödörben tartózkodó minden vendég a klubba történő belépésével, illetve jegyvásárlásával a Házirendet automatikusan elfogadja. * A klub területén tizennyolc év alatti személyt nem szolgálunk ki alkoholos termékkel és nem dohányozhat a klub dohányzásra kijelölt területén sem. * Dohányozni csak a kijelölt területeken lehet. * A klub közvetlen külső területén alkoholt fogyasztani tilos. A klubba nem szabad behozni élelmiszert vagy italt (alkoholos és alkoholmenteset egyaránt). * A klub területén okozott bármilyen szándékos rongálás teljes kártérítési kötelezettséget von maga után. * A klubba belépéssel egyidejűleg minden vendég elfogadja, hogy a rendezvényről hang- és képfelvétel készülhet... * Kérjük, a klub előtt a környező utcákon mellőzzék a hangoskodást! * A fenti szabályokat megszegő látogatókkal szemben biztonsági őreink felléphetnek, és a megváltott belépőjegy árának visszatérítése nélkül távozásra kérhetik a vendéget. A teljes és részletes házirendet itt olvashatod: https://godorunderground.hu/wp-content/uploads/2021/06/hazirend.pdf
🎶 Kövesd kedvenc előadóidat, mentsd el a koncerteket, és kapj értesítést a koncert napján!
töltsd le az INGYENES CONCERT BUDAPEST appot!!! →