Fran Palermo 15.

Fran Palermo 15.

Időpont: 2026.09.17 20:00

FRAN PALERMO 15 ★ BUDAPEST PARK A Fonogram és Petőfi díjas Fran Palermo idén lemezbemutatóval ünnepli 15. évfordulóját. Henri Gonzo és díszes kompániája tinédzser korában indult el a maga sajátos eklektikus vizionárius világába, amit a szakma gyakran a legexportképesebb, vagy a legnemzetközibb hangzású hazai zenekaraként emlegetett. Nem véletlen, hiszen a tagok közt kubai, görög és olasz nemzetiségű tagok is vannak. Az elmúlt évek során számos barátjuk fordult meg a zenekarban, jelenlegi felállásuk viszont évek óta a mostani. A grandiózus eseményre csatlakoznak majd hozzájuk valamennyien a korai tagok, valamint a kortársaik közül is néhány dal erejéig. A zenekar híres egyedi vizuális szecessziós színpadelemeiről, gondolhatunk anno a japán legyezőkre vagy a kínai újévkor lampionokkal telerakott színpadra és az elborult vizuálokra, amelyekből ezen a koncerten sem lesz hiány. 2020-ban jelent meg utoljára lemezük, amelyet részben Londonban rögzítettek a Grammy-díjas Liam Watson producerelésével, majd elnyerték vele az év legjobb hazai indie-rock albumának járó díjat. Az elmúlt években az énekes Henri Gonzo és a Papírsárkányok néven alakított új formációt, mellyel két lemezt adott ki és ez idő alatt számos klipet is rendezett. Idénre elérkezettnek látta az idejét a zenekar, hogy új dalokkal térjen vissza szerető közönségéhez. Az új dalok mellett szinte minden közönségkedvenc felcsendül majd ezen a különleges koncerten, extra fúvós és ütős szekcióval, vendégekkel és felejthetetlen színpadi látvánnyal.


TÖLTSD LE A CONCERTBUDAPEST APPLIKÁCIÓT MOST INGYEN ANDROIDRA!!

TÖBB MINT 45 Budapesti HELYSZÍN ÖSSZES ESEMÉNYE egy helyen!

📱 Az appban még többet tudsz:

  • ❤️ mentsd el a koncerteket!
  • ↗️ oszd meg ismerőseiddel!
  • 🔔 kapj értesítést koncert napján!
  • 📅 add hozzá a naptáradhoz!
  • 🎟️ vegyél jegyet egy kattintással!
  • 👉 Ne maradj le a koncertekről!

← Mai budapesti koncertek listája